Bejelentkezés

Miért jobb digitálisan?

Miért jobb digitálisan?
Felgyorsult világunkban cégvezetőként, vállalkozóként, vagy éppen magánemberként sokszor találhatjuk magunkat olyan helyzetben, amikor hirtelen szükség lenne új névjegykártyára, néhány szóró-lapra, egyedi levélpapírra esetleg termékeinket bemutató prospek-tusra. Ilyenkor megoldás a digitális nyomda.

Lássuk mit érdemes tudni róla!

Forrás: hvg.hu, 2008-10-15.
A kisebb és nagyobb nyomdák is hamar felismerték a digitális nyomtatás adta új lehetőségeket, így egyre több helyen futhatunk bele ilyen hirdetésekbe. Azonban a technológia komoly ismereteket kíván, az elképzelt kiadványt pontosan, a legjobb szoftverekkel, és profi grafikusokkal kell megterveztetni. Ez bizony sokszor
plusz költséget jelent, hiszen nem csak a nyomdai díjakat kell kifizetni, hanem a grafikai tervezést is, ez lehet az egyetlen hátulütője?

Többek között erről és a digitális nyomtatás egyéb „titkairól” beszélgettünk Greguska Mártival, a Digitális Nyomda cégvezetőjével:
 
Milyen technológiával dolgoztok?
Elsősorban digitálissal, arra helyezzük a nagyobb hangsúlyt, ez a „szívügyem”, de inkább úgy fejezném ki magam, hogy mindkét technológiát alkalmazzuk, a munka paramétereinek megfelelően. A mai napig foglalkozunk „hagyományos” ofszet nyomtatással, ez a technológia akkor hasznos és kifizetődő, ha egy kiadványt viszonylag nagyobb példányszámban kell előállítani, vagy a nyomat ún. direktszínes, és egy nyomóformát többször használhatunk, mert a rajta tárolt adatok, információk nem évülnek el. De mutass nekem egy olyan céget, amelyik éveken keresztül ugyanolyan levélpapírt, számlát vagy katalógust nyomtattat? Költözködik, telefonszámot, logót, nevet, szlogent cserél bárki, ez már mindennapos. Az élet állandóan változik, és ezzel együtt változnak az igények, és így a nyomtatványok is. Mára megrendeléseink közel 80 százalékát a digitális nyomtatású szórólapok, névjegykártyák, vagy prospektusok teszik ki, amelyek gyártása az alacsonyabb példányszám és a fotóminőségű nyomtatás ellenére költséghatékonyabb.

Mit kell tudni a digitális nyomtatási technológiáról?
Sokan azt hiszik, hogy egy színes lézernyomtatóval már nyomdai minőségű terméket lehet előállítani, ez azonban egyáltalán nem igaz! A digitális nyomdagépek ugyan megtévesztően inkább egy másoló berendezéshez hasonlítanak, ennek ellenére nyomdai minőségű rasztert állítanak elő, pont úgy, mint az ofszet társaik, azonban az ofszettel szemben viszont akár egyetlen példány nyomtatása is megoldható. Mindemellett a digitális nyomtatásnak számos hatalmas, behozhatatlan előnye van az ofszettel szemben. Megemlíteném, hogy nincsen minimum mennyiségi megkötés, a gyártási költségek előre, pontosan tervezhetőek, minden példány előállítása azonos áron és minőségben történik, és a kész nyomatokon a színek magukért beszélnek a kivételes, csúcsminőséget képviselő képkezelő szoftvereknek köszönhetően. A digitális technológia a legtisztább nyomdai technológia, a képek, a nyomtatandó fájlok a számítógépről közvetlenül a nyomtató berendezésbe kerülnek, nincsen köztes állomás, sem felhasznált anyag, vagy nyomóforma. Ezáltal ez egy maximálisan környezetbarát nyomtatási forma, nincs káros anyag kibocsátás, nincs hulladék, sem selejt, és ami számomra igen fontos: a szakember, aki a gép mellett áll nincsen munkahelyi ártalomnak, vagy balesetveszélynek kitéve!
Ma már elmondhatjuk, hogy megéri kis példányszámban is színesben nyomtatni. A digitális nyomtatás segítségével minőséget, és korrekt árakat kapnak a megrendelők, és ami lényeges: nem kell raktárra rendelni, feleslegesen készleteket fenntartani. Az igényeknek megfelelő ütemezésben szállíthatók a nyomtatványok, ezáltal költséghatékonyságot érhetnek el a felhasználók. További technológiai előny, hogy a nyomtatandó képet, adatokat és információkat digitálisan tároljuk a számítógépen, így bármilyen utólagos módosítást, változtatást könnyen és gyorsan el lehet végezni. A harmadik pozitívum pedig az egyediség, amire az ofszet nem képes: a számítógépes háttérnek köszönhetően bármilyen nyomtatvány pillanatok alatt személyessé, egyedivé tehető a perszonalizálás (megszemélyesítés) révén. Az eljárás lényege, hogy a nyomatokat egyedi azonosítókkal (pl.: egyedi sorszám, vonalkód, BAR-kód), látjuk el, vagy éppen a címzettet szólítjuk meg név szerint, a saját stílusában.

Mit gondolsz, mivel lehet kiemelkedni a versenytársak közül?
Számunkra a legfontosabb a megfelelő technikai háttér mellett a személyes és jó kapcsolat ügyfeleinkkel. Büszke vagyok rá, hogy nem egy megrendelőnkkel kapcsolatunk már inkább baráti, mint üzleti, és általánosságban az is elmondható, hogy meglévő üzleti kapcsolataink nagy része legalább 6-7 éves múltra tekint vissza. Minden egyes munkánkra külön hangsúlyt fektetünk, egy kolléga visz végig egy megrendelést. Így ha a megrendelőnek bármilyen kérdése, kérése vagy változtatási igénye van, ugyanahhoz a kollégánkhoz fordulhat, aki már ismeri igényeit, és az egész munkafolyamatot átlátja, így hatékonyabban és gyorsabban tud segíteni. Fontos számunkra, hogy amikor árajánlatot adunk, ajánlatunk mindig világos legyen a megrendelő számára, és a számla tényleges végösszege a vállalt ár legyen. Árajánlataink minden esetben teljes szolgáltatásunkat magukban foglalják: tartalmazzák a nyomás mellett a grafikai tervezéstől a házhoz szállításig terjedő összes költséget, így ügyfeleinknek biztosan nem kell utólagos, vagy rejtett költségektől tartaniuk. Azt hiszem ez a komplex szolgáltatás és ügyfélközpontúság az, ami miatt versenytársaink előtt járhatunk, és ügyfeleink minket választanak.

Aki a Digitális Nyomda mellett tette le a voksát, hol talál meg titeket?
Irodánk a XI. kerületben, a Könyves György utca 5. szám alatt található. Közvetlenül a Fehérvári és Bocskai út közelében, mind autóval, mind tömegközlekedéssel kiválóan elérhető.
Weboldalunk címe: http://digitalis-nyomda.com

Még két fontos kérdés. Mióta foglalkoztok nyomdászattal?
1999-ben kezdtünk el a nyomdászattal foglalkozni, akkor még leginkább nyomdai szervezőként, és elsősorban ofszet technológiával. Arra volt igény és kereslet, valamint akkoriban a digitális, mint olyan fogalom, szinte csak a képzeletünkben élt. Megfizethetetlen volt, és előnyeit nem lehetett még költség hatékonyan kihasználni. Maradt tehát az ofszet. De az elmúlt évek során a világ szinte soha nem látott mértékben, robbanásszerű műszaki fejlődésen ment keresztül, és ez a nyomdai tendenciákra, megoldásokra is rányomta bélyegét. Hirtelen szinte minden megváltozott. A mátrix helyett lézer jött, a fekete-fehér helyett színes, a mennyiség helyett minőség, a nyomtatás helyett e-mail és archiválás, a pocsékolás helyett pedig költségminimalizálás. Mindehhez nekünk, nyomdai szolgáltatóknak asszisztálni kellett. Különben a piacunk elvesztésével kellett volna számolnunk!

Végül de nem utolsó sorban: Kik az ügyfeleitek?
Megrendelőink között elsősorban kis- és középvállalkozások találhatók, de hogy csak néhány ismertebb nevet említsek, rendszeresen dolgozunk a Nike-nak, a Baumit-nak, a Kika Áruházak-nak, az Electrolux-nak, a Calzedoniá-nak, a Würth-nek, és új megrendelőink között köszönthetjük a HVG Állásbörzét, és németországi Youniik-ot is.